A magyar huszárok példaképe vasakaratával, rendületlen kitartásával, vakmerő vitézségével szegény köznemesi sorból a tábornoki méltóságig küzdötte föl magát saját erejéből. Szerencsésen legyűrt mindent, ami ellene támadt. Báró Mecséry Dániel altábornagy neve nem olvasható a történelemkönyvekben, pedig európai hírű, tehetséges és példamutató katona volt. De nem ezért kapta a „legkeményebb fejű magyar” címet. 

Mecséry 1805. október 20-án a Nürnberg melletti Eschenau falu határában maroknyi csapata élén, ősi, konok virtusból összecsapott a visszavonuló császáriakat üldöző, óriási túlerőben lévő francia dragonyosokkal.

Eszméletlenül vitték Nürnbergbe egy vendég fogadóba, de semmi remény nem volt arra, hogy életben marad, ezért a mellette lévő két ezredorvos hamar elhagyta, sőt azt híresztelte, hogy meghalt. Szerencsére nem így gondolta két polgári orvos, akik 40 csontszilánkot távolítottak el a sebesült koponyájából. A hetekig élet és halál között lebegő vitéz a gondviselésnek, vasszervezetének és a gondos ápolásnak köszönhetően csodálatos módon hét hónap alatt felépült.

Más ember bizonyára ezek után búcsút mondott volna a katonáskodásnak- nem így Mecséry, aki gyógyulását követően újra szolgálatra jelentkezett. Hogy ez csupán kötelességtudat volt, vagy egyfajta fanatizmus, talán jobban eldönthető, ha megismerkedünk életútjával.

Hősünk 1759. szeptember 29-én született Kőszegen. Édesapja, Mecséry István a Batthyány-uradalom ügyvédje volt, édesanyja Küttel Zsuzsanna, a híres kőszegi gyógyszerész-dinasztia megalapítójának, Küttel Sámuelnak a lánya. Édesapja korai halála után nehéz időket élt át a család a kilenc gyerekkel. Helyzetét nehezítette, hogy protestánsként nem járhatott helyi iskolába, így azonban a közeli Nemescsón magyar nyelven kezdhette meg tanulmányait. Gimnáziumba Pozsonyban járt, majd a család Sopronba küldte jogot tanulni.

Jogi tanulmányait viszont hamarosan abbahagyta, és Bécsbe szökött, ahol sikerült bejutnia kadétnak herceg Esterházy Miklós testőrkapitány ezredébe. Kitartó szorgalma mellett elsőrendű katonai tehetségnek bizonyult. Hadapródként a 33. gyalogezreddel Lembergbe került, ahol Sztáray gróf, ezredparancsnok vezénylete kiváló hadiiskolául szolgált. Hamarosan regimentadjutáns (ezredsegédtiszt) lett gróf Almásy Ignác lovassági táborok mellett, majd 1783-ban gróf Esterházy Imre lovas generális ezredébe, a 3. huszárezredébe került hadnagyként. Az ezreddel eljutott Sziléziába, és Holland- Németalföldet is megjárta. 1785-ben már a 8. (Wurmser) huszárezredben szolgált.

A háború kitörése Németalföldön érte. Katonai erényeinek, tapasztalatainak s nem utolsó sorban bátorságának, vitézségének ideális terepül szolgált a harcmező. 1794-ben, immáron a 2. (Barco) huszárezred másodkapitányaként a Rajna menti harcokban olyannyira kitüntette magát, hogy érdemesnek találták a Mária Terézia lovagkeresztjére. A katonai ranglétrán is lendületesen tört előre: őrnagy, majd alezredes lett. Vitézségével, tehetségével Károly főherceg megkülönböztetett figyelmét is magár vonta. 1796-97-es évek harcaiban már a harcterek legendás hőseként emlegetik- ekkor már fejedelmek, hercegek és (hercegnők) szívesen látott vendége.

Az 1805. év ugyancsak emlékezetes maradt Mecséry számára. A günzburgi ütközetben (1805. október 9.) tanúsított hősiessége jutalmaként megkapta a Mária Terézia-rend középkeresztjét. Tíz nap múlva Eschenaunál pedig azokat a sebeket, amelyek nevét örökre emlékezetessé teszik. 

Felépülése után mikor először ment ki az utcára, ápolója, Blank Karolina babérkoszorúval lepte meg, a nép az ablakba tódult, az utca járókelői sorfalat álltak, és levett kalappal köszöntötték a hőst. Az udvar is elismerte hőstetteit a Mária Terézia-rend nagykeresztjével.

Később, 1809-ben a császár kinevezte altábornagynak. Közben újból megkezdődtek a Napóleon elleni harcok, és Mecséry, aki annyiszor nézett szembe a halállal, s aki alól katonai pályafutása során nem kevesebb, mint tizenhárom lovat lőttek ki, ismét frontszolgálatra jelentkezett. 

Ismeretes, hogy Napóleon igyekezett Magyarországot együttműködésre megnyerni, de eredménytelenül. Így került sor a konfrontációra Győr térségében. Mecséry az egyesített hadsereg balszárnyának parancsnoka lett. A francia tüzérség fölénye és a felkelők tapasztalatlansága döntötte el lényegében a csata kimenetelét. A hadjárat befejeztével Mecséryt a magyarországi lovasság felügyelőjévé nevezték ki, 1815-ben udvari hadi tanácsosi, 1819-ben belső titkos tanácsosi címet kapott. Végül 1823-ban hunyt el. December 30-án bekövetkezett haláláról több korabeli napilap is beszámolt. 

A kőszegi családi sírboltba temették, amely sajnos az idők folyamán az enyészetté vált. Összevagdosott koponyáját a bécsi anatómiai múzeumra hagyta, s az orvosok még száz évvel később is álmélkodva vizsgálgatták a ,,vasfejű" huszár csontjait. Egy másolat viaszból a budapesti Hadtörténeti Múzeumban van.