A korabeli források alapján kijelenthető, hogy Jurisics Miklós, kora igen tehetséges katonája és egyben diplomatája volt. A levelekben és oklevelekben tisztelettel említik a nevét, sokszor nemes egyszerűséggel csak Nikolanak nevezik. Horvát nemesi családba született. Kétszer járt Isztambulban királyi követként, majd a kőszegi török ostrommal európai hírnévre, és bárói címre is szert tett. Címei 1538-ban a következők: Kőszeg bárója, királyi tanácsos és kamarás, továbbá Alsó-Ausztria, Krajna, Stájerország, Karintia, Görz főkapitánya, végül Krajna tartományfőnöke,

Jurisics horvát származású, az Adriai-tenger partján Zengg városában született 1490 körül. Ősi nemesi horvát család sarja, apja Zengg várának kapitánya. Politikai karrierjének első fontos lépése, hogy 1524-ben már az alsó-ausztriai rendek felsőházának, a Herrenhausnak is tagja lett. 1526-ban, a török seregek közeledtével Habsburg Ferdinánd a horvátországi törökellenes harcok főparancsnokává nevezte ki. Mindenekelőtt a horvát bán katonai támogatását kapta feladatul.

Horvát főúrként, és hithű keresztényként az 1526-os mohácsi csatavesztés után is I.Ferdinándot támogatta, a törökkel szövetségre lépett Szapolyai Jánossal szemben. 

Az 1527-es a második četini szaboron (horvát rendi gyűlés) Jurisics elnökölt. A gyűlés alapján, a védelem helyzetét kritikusan elemző Jurisics saját költségére Bihácsot és Ripácsot megerődítette. Így egyrészt I. Ferdinánd adósa lett Jurisicsnak, másrészt Jurisics véglegesen elköteleződött I. Ferdinánddal szemben. A bécsi udvar tehát elismerte a tartozást, ezzel az erődítések szükségességét is, de fizetni csak szabadon lévő birtokok jövedelmének zálogával tudott. 

Minekután az udvar adóssága 1529-re már 5348 rajnai aranyforintra és 18 krajcárra rúgott, fizetni pedig nem tudott, Kőszeg városa és uradalma zálogát ezért az összegért átengedte neki.

A beiktatásra és a földesúri hatalmát biztosító hűséglevél kiadására 1529. november 9-én került sor. A kőszegi záloglevél egyik mondata Jurisics Miklóst királyi tanácsosnak és a Flaum melletti Szentvid kapitányának nevezte. Ez a voltaképpeni Fiume (a mai horvátországi Rijeka), amelynek legfőbb tisztségét 1528. március 24-én kapta meg.

Jurisics új birtokára vonulva sem pihenhetett meg, hisz ebben a kaotikus politikai helyzetben Kőszeg épp saját szomszéd városával harcolt. A két király (I.Ferdinánd és Szapolyai János) közt minden diplomáciai kísérlet kudarcot vallott.

Ezért kárpótlást is kapott Kőszeg városa 1530 júniusában I. Ferdinándtól.

Ferdinánd 1529-30-ban kétszer is elküldte Jurisicsot Isztambulba követként, béketárgyalásokra. Az, hogy sem neki, sem más követeknek ez nem sikerült, nem a követeken múlott. A mohácsi győzelem, és Szapolyai királyságának vazallussá válása után a török birodalom ereje teljében volt. Az 1529-es hadjárata során I. Szulejmán kis híján el is foglalta Bécset.

A Kőszegi ostrom

 A következő hadjárat sem váratott magára sokat. Jurisicsnak igen jó kémei lehettek, hisz 1532 Július 20-án már a következőket írja levélben  a sárvári Nádasdy Tamásnak: "Egyébként küszöbön áll a török támadása ez ellen az országrész ellen". Ez mindössze néhány nappal azután, hogy az eszéki átkeléskor a török hadvezetés a dunai út helyett, a nyugat-dunántúli átkelés mellett döntött.

Jurisics igen nagy szerepet vállalt abban, hogy a nyugat-magyarországi és osztrák örökös tartományok közös rendi ellenállása kisebb csapategységekre bontsa a szultáni sereget, és a felperzselt föld taktikájával (a Rábától északra felégették a malmokat) lelassítsa. Így időt adva Bécsnek, egy erős keresztes sereg összegyűjtésében. Ennek csúcspontja volt, hogy Jurisics saját pénzén puskaport hozatott Kőszeg várába, majd az érkező török elő hadakra ki-ki támadva kikényszerítse az ostromot.

Jurisics tudta, hogy a török seregben nincsenek ostromágyúk, és bízott a Kőszegi vár, és belváros köré épült 1 km-es fal- és bástyarendszer kettős védelmében. Arra számította azonban, hogy csak néhány napig kell tartania a várost, azután a török tovább vonul Bécs felé, ezzel is időt adva a keresztes seregeknek.

A terv bevált, Ibrahim pasa általános ostromot rendelt el, és a város alá hozatta a tábori ágyúkat. A fővezír is mindössze néhány napos ostromra számított, de alábecsülte a kicsiny várost. Ostromágyúk híján a tábori ágyúkkal lövetett, de nem sok kárt tett a 160-180 centi széles falakban. Ezután aknarobbantásokkal próbálkozott. Ez igen nehéz volt a várost körülvevő Gyöngyös patak táplálta vizesárok miatt, ráadásul Magyarországon először itt próbálkoztak a védők ellen akna ásással, rendkívül sikeresen. 

 A szerencse eddig a védők oldalán állt, de az ostrom legkritikusabb pontján a Jurisicsot addig segítő rendi ellenállás reguláris katonáit is Bécs alá rendelték. Így a város teljesen magára maradt. Azonban eközben a török sereg demoralizálódott, nem csak az addig sikertelen ostrom, hanem az általános éhezés miatt is. A felperzselt föld taktikája most hozta meg gyümölcsét. Bár volt a török tárborban elegendő mennyiségű gabona, de a malmok felégetésével azt nem tudta megőrölni, így pedig kenyeret sem tudtak belőle sütni.

Augusztus 22-én éjjel sikerült észrevétlenül a fal alá rejteni egy aknát. Másnap a Szultán a beígért biztos győzelem tudatában a most Szultán dombnak nevezett hegyről nézte végig a támadást. A győzelem elmaradt. A fal bár az akna felett összedőlt, a védők kemény ellenállása azonban megállította a török rohamot. 

Az ostrom utolsó szakaszában az elkeseredett török pasa több ezer katonával feltöltette a vizesárkokat, a fallal egy magasságig, ahonnan közvetlen rohamokat tudtak indítani. Feltűnő, hogy az ostromhoz nem szokott szpáhi egységeket is rohamra rendelték. A támadások során a védelem megcsappant számban és munícióban is, de a várost továbbra is tartották.

Augusztus 28-án Ibrahim pasa tárgyalásokat kezdeményezett. Jurisics nem fogadta el a feltételeket, miszerint adja át a várost a szabad elvonulásért cserébe, és hódoljon meg a Szultánnak. Ezután a Szultán "égtelen haragra gerjedt" majd pedig általános rohamot indítottak. A krónikák szerint valamennyi közül ez volt a leghevesebb. A janicsároknak kis híján sikerült betörniük. Két helyen koncentrálták a támadást, és míg az egyiket sikeresen védték, a másikon sikerült betörniük a falakra. A védők önfeláldozásával mégis sikerült a támadókat visszaverni. Így ír erről Jurisics, két nappal későbbi jelentésében:

"Miközben az egyik oldalon keményen ellenálltunk, a másik gerendaállványzatról lerohanva sikerült a töröknek minket a fal közelében lévő kis fedezékbe szorítani. Mindenki megtette, ami csak lehetséges volt, egészen az utolsó pillanatig. A mindenható Isten azonban szemlátomást megsegített minket. (...) így a győzelmet megfordította, olyannyira, hogy két zászlót is raboltunk. A kevés megmaradt emberemből hatvan elesett, ráadásul jómagam megsebesültem, és mások is." - Bariska István fordítása

 A roham elültével Ibrahim pasa újra, ekkor már feltétel nélküli tárgyalásra hívta Jurisicsot. A két helyen is sebesült kapitány egyedül ment le a török táborba. A pasa emlékezett, hogy Jurisicsot betegség sújtotta még követsége idején, és a hogy létéről érdeklődött. A béke megköttetett, de a közhiedelemmel ellentétben, nem tűzték ki Kőszegre a lófarkas zászlókat. Így a városba egyetlen török katona sem lépett, és szultáni hadak úgy távoztak Kőszeg alól, hogy sem élelmet, sem sarcot nem szerzett, csak elesett janicsárok ezreit hagyta hátra.

A három hetes ostrom alatt Bécs alá beérkeztek a keresztes seregek, és végül közel 90 ezer főt számláltak. Ezzel Szulejmán utolsó reménye is odaveszett, hogy Bécset elfoglalja.

A kőszegi ostrom után

Az ostrom után 1533 Ferdinánd király régi, horvátországi hívét örökös bárói rangra emelte (Freiherr von Güns - Kőszeg bárója), véglegesen beemelve az uralkodó nemesi elitbe. Bárói címere jobbra látható.  Az egyetlen történelmi személyiség, akinek báróságát Kőszeghez kötik. Ugyanakkor Kőszeg lett a család örökletes birtoka is. Az oklevélnek köszönhetően az uradalom pallosjogot is kapott. Amit a XVI. század közepére Kőszeg városa szerzett meg

1537. október 19-én vehette át azt a meghatalmazó okmányt, amely szerint öt alsó-ausztriai tartomány, valamint Szlavónia főkapitánya. 1538-ban azonban élete legnagyobb tragédiája érte. Pestisben elvesztette gyermekeit Ádámot, és Annát.

A katonai pályáról 1540-ben vonult vissza. 1543 derekán már beteg volt, sok jel mutat arra, hogy meghalni hazatért, és gyermekei mellett temettette el magát. Alattvalóival való együttérzése, rendkívüli katonai és diplomáciai felkészültsége, következetes emberi tartása, szolgálatai a kor kiemelkedő alakjává tették a bécsi és prágai udvari körökben, de a horvát, a szlavón, a krajnai, az alsó-ausztriai és a magyar rendi közösségekben is. Egyéni tragédiája, hogy e gazdag életpálya hozadékát már csak oldalági rokonai élvezhették. De 1572-ben velük ki is halt a Jurisics család.

Forrás:

• Jurisics Miklós (1490-1543) Dr. Bariska István
• Kőszeg ostromának emlékezete. Bp. 1982. Dr, Bariska István
• Honismeret 1982 06 026 030